Legjobb tanáraink „tanításukkal” egész életünkre hatással vannak. Véleményem szerint azonban ezt nem csak a curriculum által érik el, sőt legtöbbször nem azzal. Személyiségük, jellemük és példamutatásuk az, ami oly’ erősen hat ránk. Egy jó tanár, teljesen mindegy, hogy milyen tárgyat tanít, az egyénisége az, ami miatt sok év után is felidézzük emlékezetes óráit.
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel számos kiváló tanárt említhetek, akikkel eddig találkozhattam, tanulhattam tőlük. Gyerekként nem véletlenül, a matematika lett a legkedvesebb tárgyam, hiszen Magdi néni (Török Magdolna) humora, lendületessége, jókedve, természetessége már az első órán magával ragadott. Imádta a tantárgyát, és nagy beleéléssel tanította azt. Nem volt olyan példa, amit ne akartam volna egyből elsőként megoldani. Ezt hamar felismerve, bőven ellátott nehezebb, gondolkodtatóbb példákkal, olyanokkal, amin sokszor napokig törtem a fejem, mert mindenképpen rá akartam jönni a megoldásra. Óriási élményt jelentett, amikor sikerült kitalálnom, és megmutathattam neki.
„A tanítás nem egy üres vödör feltöltése, hanem a tűz meggyújtása.”
/W.B.Yeats/
Számomra a matematika tanárom adta azt az alapot, "tüzet" amivel egy átlagosnál valamivel gyengébb általános iskolából kikerülve, is meg tudtam állni a helyem a környék egyik legrangosabb középiskolájában.
A tanárok szerepe elévülhetetlen, de fontos megjegyezni, hogy maga az iskola is, legalább akkora szerepet játszik a nebuló életében, mit egy jó tanár. A hagyományaival, szellemiségével, és az ott formálódó közösséggel egy olyan hátteret ad, amiben tanár is, diák is kiteljesedhet. Egy jó tanár önmagában félkarú óriás, szükség van arra a közegre, ahol őt elfogadják, ahol önmagát adhatja. Ebből a szempontból a középiskolámról (tatai Eötvös József Gimnázium) a legjobbakat mondhatom.
Természetesen itt is voltak jó, illetve kevésbé jó tanárok, mint mindenhol, de az alapérzéseimet, viszonyulásomat az iskolához nem az határozta meg, hogy ki tanította ez egyik, illetve másik tárgyat, hanem hogy ebbe az iskolába járhattam. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a számomra az egyik legmeghatározóbb tanár valójában tanórán nem is tanított. Egy tanulmányi versenyre való felkészülésben kerültem vele kapcsolatba végzős koromban. Néhány hónap közös munka, együtt töltött idő, olyannyira meghatározó lett számomra, hogy egyetemi éveim alatt is, vissza-visszalátogattam hozzá, amikor tehettem. Sajnos ő már nem olvashatja ezeket a soraimat, de szellemiségét, optimizmusát, tanulóiba vetett hitét igyekszem megőrizni és továbbadni, legalább olyan lelkesedéssel, ahogy azt tőle láttam. Aki Dorogi Györgyivel szorosabb kapcsolatba került, az minden bizonnyal egy életre szóló útravalót kapott tőle.
Amikor elkezdtem leírni a gimnáziummal kapcsolatos élményeimet, annyi emlék jutott eszembe, amire egy éjszakába nyúló osztálytalálkozó is kevés lenne. Ezért inkább megpróbálom röviden összegyűjteni, hogy kik voltak a számomra meghatározó tanáregyéniségek, és mi az, amit példaként adtak nekem (a teljesség igénye nélkül):
Dorogi Györgyi (földrajz) – hit, erő, önbizalom, kitartás, új dimenziók
Tóth Andrásné (matematika) – odaadás, önfeláldozás, alaposság, jó tanácsok, biztatás, lelkesedés
Árendás Vera (biológia) – következetesség, összefüggések, segítőkészség, empátia
Sóvágó Gyula (földrajz) – útmutatás, lelkesedés, versenyszellem, rendszerezés, küzdelem
Auer Józsefné (irodalom) – szeretet, elfogadás, ragaszkodás, gondoskodás
Talán nem véletlen, hogy akiket kiemeltem, mind középiskolában tanítottak, hiszen a 14-18 évesen megélt élmények az egyik legmeghatározóbbak az ember számára.
Nem mondom, hogy később az egyetem alatt nem hallottam nagyszerű tanárok, professzorok előadásait. Németh József, Szalay István, Szendrei Mária, Mezősi Gábor, Kevei Ferencné, Mucsi László, Jakucs professzor, Csirik János és még sorolhatnám a Szegedi Egyetem kiváló oktatóit, mind nagy hatással voltak rám. De ebben a korban már másként éli meg az ember ezeket a találkozásokat, más szinten lesz számára fontos a tanulás. Az egyetemi tanáraimtól kapott szemléletmód, tudás és annak „hálózatba” szervezése, az összefüggések keresése volt ekkor meghatározó, amit az egyéniségük csak színesített.
És mit lehet mindebből leszűrni egy konnektivista kurzus keretein belül, egy konnektivista hajón ülve?
Talán azt, hogy az ember tanulásában, épülésében óriási szerepe van a tanár személyiségének. Az ismeretszerzés ugyan konnektivista eszközökkel is megvalósítható, és lehet, hogy sokszor még hatékonyabb is, mint a hagyományos út, azonban a gyereknek, a tizenéves diáknak, a tanár személyiségén keresztül mutatott példa legalább annyira fontos, mint maga a tudás.
Később ennek jelentősége csökken és a tanár személyisége helyett egyre fontosabbá válik a tudás megszerzésének és szervezésének eszközei, amiben a konnektivista tanulás igen fontos szerepet kaphat. Sőt ennél messzebb megyek, úgy gondolom, hogy egy adott „szinten” e nélkül nem is lehet majd létezni a jövőben.
Aki nincs birtokában mindannak amit konnektivista tanulásnak nevezünk, az nem képes ebben a hatalmas információ rengetegben eligazodni, a számára fontosakat kiszűrni, az adott területen kapcsolatokat építeni. Ezáltal lehetőségei beszűkülnek és elmegy mellette a hajó. Soha nem késő felkapaszkodni rá, ha fent szeretnénk maradni a vízen!
UI.: Milyen jó, hogy vannak, akik saját hajójukat adják mindehhez, mentőövet dobnak a vízben fuldoklóknak, meghívnak egy közös utazásra, miközben megmutatják a tengerész trükköket. Innen a hajó fedélzetéről nézve a dolgokat már sok mindent másként látok, de azt is tapasztalom, hogy nem egyszerű ez a hajós mesterség, ekkora vízen, megtartani az irányt. Még nem igazán értem a dolgok működését. Próbálok ellesni egy-két fogást és örülök, ha vannak kisebb sikereim. Már azt is annak értékelem, ha valaki megjegyzést fűz az írásomhoz. :)
